Nem kell idegeskedni, nem földrengés rázta meg Észak-Bácskát tegnap, azt, hogy a szeizmológiai mutatók mégis kilengtek, az okozta, hogy én estem egy hatalmasat.Ma reggelre, egyébként se nádszálkarcsú térdem hatalmasra dagadt és nemigen akart engedelmeskedni a parancsnoknak, vagyis nekem.A suliból pedig drága dirim elzavart (mi az, hogy zavart, elvitetett!Ismer engem, tudja, hogy magamtól nem mennék) a kedves doki nénihez, aki megállapította, hogy törés nincs, de csak pihenjek, jegeljem, borogassam.Házimunkától is eltiltott, de a varrást nem említette (hihi, nem is tudja), így aztán padlógázzal nekiestem életem első megrendelésének,igaz, fogaim összeszorítva a fájdalomtól, bár mire kész lett, besötétedett, így a fénykép nem tökéletes,de a mű maga igen. (majdnem). Na most akkor jöhet a jegelés...
Angyalkákat varrogatok mostanában és amilyen őrült napjaim vannak, bizony jól jönne nekem is néhány szabadnapos őrangyal erősítésként, sőt kérnék egy extrát is,a számítógépemnek, mert napok óta használhatatlanná tette egy vírus :-(
Nem volt hiába semmi sem. Igaz, kicsit fáradt vagyok, acélkerék is megkopik, hogyha szüntelen csak forog. Kopik, kopik, de fényesül, nem fogja be a rozsda sem, csiszolja minden mozdulat, s forog, forog ezüstösen.
Igaz, kicsit fáradt vagyok, nem adnak ingyen semmit ám, voltak keserves napjaim, és rengeteg dúlt éjszakám. Amíg egy gyermek nagyra nő, bizony, egyet-mást tenni kell, legalább így az életem nem múlt el csip-csup semmivel.
Ránézek nagy fiamra, és egyszerre oly üde vagyok, hogy a szemem harmatgyöngyös, hajnali rét gyanánt ragyog, s leánykám, mint a Március, rügyekbe zárt kölyöktavasz... őt nézem és bimbókorom, újra fölöttem sugaraz.
Nem siratom tűnt éveim, hiszen az idő úgysem áll, csak aki meddőségekben élt, azé a vénség, rút halál. Szánom az ínyenc élvezőt, csömörnél mása nem marad, koldus, ki mit sem áldozott, s nem gyűjtött mást, csak aranyat.
Igaz, egy kicsit fáradt vagyok, nehéz a toll is néhanap, de a lehalkult szívverés fiam szívén erőre kap, szépségem múlik - nem sírok, leánykám arcán tündököl, szinte sok is, e két gyerek, mily roppant kincset örököl.
Nem volt hiába semmi sem, bár néhanap békétlenül lázongtam, hisz' nem tudtam én, hogy ürmöm mézzé édesül... Sokat fizettem? Nem tudom, hiszen mindennek ára van... ezerszer újra kezdeném alázatosan, boldogan. (Várnai Zseni)
Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola vezetősége, a tanártársak, munkatársak, diákok és minden barát nevében búcsúzom Marikától, iskolánk megbecsült dolgozójától. 1991. szeptember 18-a óta tanította, nevelte, oktatta a kisdiákokat. 2oo4-től 2oo8-ig pedig szakszervezeti vezető is volt. Elhagyott minket egy jóbarát, egy kolléga, a Tanító néni. Mi, akik szerettük, most együtt vagyunk, hogy búcsúzzunk Tőle. Mi, akik szerettük, megrendülten vettük tudomásul a hírt, hogy nincs tovább, hogy a küzdelemnek vége. Pedig vele együtt reménykedtünk mindannyian. Ha sokszor úgy is éreztem, úgy is éreztük, hogy feladta, hogy nem akar tovább szenvedni, mindig jött egy újabb reménysugár, egy újabb lehetőség, melyben hittünk. És láttuk őt járókerettel bejönni az iskolába, láttuk őt újra mosolyogni, láttuk őt fájdalmak között, de mindig is hittük, hogy amilyen váratlanul elment tőlünk, olyan váratlanul fogja velünk folytatni ismét. És egy pillanatra sem tudtuk elhinni, hogy nincs mentség. Hogy soha többé már nem jössz vissza közénk. Vannak pillanatok, melyeket szeretnénk nem megélni, és vannak helyzetek, melyek nélkül könnyebb lenne az életünk. Vannak emberek, akik nélkül nem tudunk élni, és vannak barátaink, akik nélkül mi magunk sem léteznénk. Vannak helyzetek, amikor könnyebb lenne nem beszélnünk, és vannak helyzetek, amikor beszélnünk kell, annak ellenére, hogy legszívesebben csak hallgatnánk. Vannak emberek, akik elvesztésével önmagun egy részét is elveszítjük, és vagyunk mi, akiknek tovább kell élnünk, hogy az ő emléküket megőrizzük. Mit is mondtál? Hogy karácsonykor, ha tolókocsiban is, de begurulsz az új iskolakapun... Nemsokára karácsony, és sajnos soha többé nem léped át a kaput. És az adventi koszorún, amikor meggyújtjuk a gyertyát, érted is gyújtottunk egyet. Különösen értékes ember voltál. Igazi tanító. Januárban lettél volna 43 éves. Kimondani is nagyon fáj. És most megrendült szívvel állunk az emléked előtt. Tudom, hogy nem vagyok képes, hogy méltóképpen szavakba öntsem azt az érzést, melyet megérdemelnél. Pedig szükségem lenne rá, azért is, mert Te mindig a tökéletességre, a teljességre törekedtél. Munkád során sokszor voltál osztályfőnök: anyai szeretet, tanítványaidért való aggódás jellemezte munkád. Mindig is vallottad: ha újra születnél, akkor is pedagógus lennél! És igazi pedagógus voltál, mert nem csupán matematikára, természetre tanítottad diákjaid, hanem egyúttal nevelted is őket. Derűs, de tiszteletet parancsoló egyéniséged minden pedagógiai helyzeten átsegítettett. Akkor, amikor a gyerekeink szinte észrevétlenül tanultak meg írni, olvasni, számolni, még nem tudtuk, amit ma már igen, hogy ahhoz, hogy ez így legyen, valakinek a munkája kell. A valakié, a Tiéd, a Marika tanító nénié. És végig tanítottál. Az utolsó pillanatig. Akkor is, amikor a valóságban már nem voltál az osztályteremben. Utolsó mondataid is hozzánk szóltak: a kollégákhoz, a negyedikesekhez, a nyolcadikosoknhoz, volt diákjaidhoz. És nagyon büszke voltál gyerekeidre. Mindig mesélted, hogy emberré, az életre neveled őket. És ez sikerült is. Juhász Máriát iskolánk saját halottjának tekinti. Marika, hiányozni fogsz nagyon. Nyugodj békében.
Nem tudom, de nekem ma nagyon jó napom volt...bár rosszul indult, mert reggel majdnem elütöttek az iskola előtt, de aztán mindenféle mesebeli dolgok történtek velem, kezdve onnan, hogy a fél világ közreműködésével eltérítettek, én meg gyanútlanul besétáltam a csapdába, aztán, miután óvatosabbra vettem a figurát,a világ másik felének aszisztálásával elraboltak, hogy aztán bulit csapjanak nekem...kótyagos is vagyok egy kicsit, azt hiszem...KÖSZÖNÖM!
Kis tanítványom elmélázott a héten..."szerintem a mama teszi a csizmába az ajándékot...de nem mondom meg, hogy tudom, hadd örüljön"...mit lehet erre válaszolni? Vagy nem is várt választ a kis drága? Remélem, ma örül a mama :-) És remélem, hogy Anna és Énok is örülnek a kis ajándéknak, amit épp most kézbesít nekik az én három kis Mikulásom, akiket viszont már nem lehet átverni...kissé elkapkodtam a varrást, de tegnap az erre betáblázott időmben bébiszitterest játszottam, egyik kezemben Énok, másikban Anna, közben egy harmadik nagylánynak magyaráztam a passiv rejtelmeit az angol nyelvtanban. Minden vagyok mostanában, csak nem passzív :-)
Díjat kaptam Máriától! Nagyon köszönöm, és a kedves szavait is, miszerint rutinszerűen írja be a címem, nohát! Nagyjából egész délután azon gondolkozom, kinek adjam tovább,nehéz szülés...talán legyen most Öltögető Lidércke, aki címe nálam is rutinmozdulat, Cicurka,akitől annyit tanultam, és Luna, akivel oly sok közös tulajdonságunk van...Nohát, a nagy linkelgetés közben vettem észre, hogy közben Lunától is kaptam egy ugyanilyen díjat, mondom, hogy sok a közös :-) Köszi mindkettőtöknek!
Legalább tíz éve készülök karácsony táján angyalkákkal feldísziteni a házat - de csak az ördögfiókák szaporodnak :-) - ha nagy nehezen sikerül is összehozni egyet, biztos, hogy elajándékozom....az ötletet az "A Passion for Patchwork" a könyvből vettem,letölthető innen.
A tanítónéni azt üzente, hogy lehet a suliba székpárnát vinni, de ne rózsaszínű legyen. Ja, ezt az utóbbit már Noémi tette hozzá, mert pillanatnyilag a rózsaszín nagyon nem menő szín a barátnői körében.A tűzést még gyakorolnom kell, de azért remélem, holnap nem ezzel a párnával focizik az osztály...
Noémivel megbeszéltük, hogy kettesben csinálunk karácsonyi ajándékokat. Lenne még szabad kéz a háznál, de mindenki nagyon elfoglalt...így ránk marad a feladat.A madárka Noémi műve, a többit én varrtam. Egész jó lett :-)
...hogy a férfiagy fejlődése valahol kisiklott az evolúció során, de hogy a saját fiam is karácsonyi ajándékként tekint egy Liverpool meccsre, és inkább azt választja, mint egy anyuci-kötött-zoknit :-D Többszáz kilométert utazni, hogy két órahosszát fagyoskodjon esőben-szélben?
ui. a kép szerzője, az unokaöcsém, akinek itt még stabilan állt a fényképezőgép a kezében, de amikor reggel megkérdezte, hogy mi lett a meccs eredménye, kicsit gondba estem....ÉRTI VALAKI A FÉRFIAKAT???
Náncsitól, mert annyiszor kattintottam ma a blogjára, hogy attól félek, leég a számlálója :-D Szerintem Náncsi nem bánja,hogy elcsórtam, inkább ledobja a papucsát és táncra perdül :-)
A legnagyobb gyerkőcöm csak egyedi dolgokat hajlandó viselni,mit mondjak, nem könnyíti meg ezzel az életemet...A legkisebb csak azt, amire a barátnői is rámondták az áment, vagyis nagyjából egyenruhába öltöznek. Most épp a rózsaszínű cuccokat utálják. A középső drágaság pedig egyetlen nadrágot visel hetek óta, mert akkorát nőtt, hogy a többi boka fölött tíz centivel hirtelen végetér.A pulcsit a legnagyobbnak kezdtem kötni, de mire készen lett, a legkisebbik fogja hordani.(remélem) Ccsigatempó...
Ha visszaemlékezek a tíz évvel ezelőtti bombázásra, úgy tűnik, hogy az volt a legnyugisabb időszak az életemben...csak ültem és kötögettem, soha olyan szép dolgokat nem csináltam, mint akkor. Valahogy a rettegés és a stressz kitörlődött, csak ez maradt meg...Most ismét kényszerszüneten vagyunk, mától nincs tanítás az iskolákban, az egész országban, legjobb, ha az ember ki se megy a házból, nehogy összetalálkozzon egy vírussal. Így aztán nekiültem és varrtam...varrtam...varrtam...
Kesztyűnk már van :-) Vagyis Andinak van, még két gyerkőc áll sorban, de megy ez nekem...egy este, egy kesztyű. Sőt, még sietnem se kell annyira, mert Márk még mindig gipszben, sőt arról próbál meggyőzni, hogy fiúk nem hordanak kesztyűt. Se kabátot. Se melegítőt. Hogy is van ez? :-)
Valójában tündérlánynak indult, de Nyafkamacska és Luna is gondolták, legyen inkább Harisnyás Pippi. Legyen. Réka, aki kapja majd,igazából egy pajkos kislány, olyan fáramászós, hegyről le, hegyre föl tipus (de írigylem a hegyeiket és a gyönyörű falujukat, Bükkszentkeresztet...), nem is illene hozzá egy tündérlány. Az ötletet a Szera által bemutatott kincsesbányában találtam, de mivel nem volt minta, így emlékezetből varrtam ki azokban a tízpercekben, amit saját magamtól loptam el...
