Viszlát tél, szevasz tavasz! Ja, és modellnek nem találtam hirtelen mást, mint a saját virsli ujjaimat...

Ma egy pillanatra úgy éreztem, hogy belefulladok a munkába, hirtelen olyan volt, mintha az összes hullám az én fejem fölött készülne összecsapni. Aztán gyorsan el is szégyeltem magam, örüljek, hogy van munkám, és csak szervezés kérdése az egész időbeosztásdi. (nini, nyelvújító lettem!) Szóval, gyorsan félretettem minden halaszthatatlan dolgom, és odaültem a varrógéphez. Csak, hogy kitisztuljon a fejem.Kitisztult.

Loptam néhány képet a falunk honlapjáról. Andi és Mimi zongora mellett, és egy pillanatkép Félixről

Megérkezett...menetrendszerűen...no nem a tavasz, csak a tavaszi fáradtság. Mától kb három hétig, ha alvajárót láttok az utcán, én vagyok az.Aludni szeretnék,aludni, legalább holnap délig, de ha jól meggondolom, egy kiadós alvásra legközelebb valamikor július közepén van remény. Na majd összekaparom magam valahogy....

Hogy Andi barátnői körében népszerűségi indexem hirtelen felívelésének van-e köze ahhoz, hogy újabban ellátom őket mobiltokokkal, nem tudom.Majd megkérdezem szociológus unokaöcsémet,ő ugyanis tudományosan eltudja nekem magyarázni, hogy is működnek a társadalom mozgató erői.Bár mindenhez ő sem ért, női gondokolkodásmódhoz meg pláne nem.Sőt mobiltokja sincs. Varrjak neki is egyet?

Három az egyben! Kedvenc filmem köritve kedvenc balladámmal, ráadásul kedvenc zeném szól! Ennyi élvezet egyszerre...el is méláztam rendesen...

Ezt meg kell mutatnom! Mia, Mila és Jelena!

Sohase gondoltam volna, hogy valaha megrendelés érkezik az én kis műveimre...pedig ez történt! A lányom osztálytársnője rendelt egy mobiltokot, a körösztlányom pedig egy tolltartót.Hááát...izgulok egy kicsit...remélem, tetszeni fog neki.

Ha valaki azt mondja két hónappal ezelőtt, hogy mániákusan belevetem magam a táskavarrásba, megkérdőjelezem az illető szellemi éppségét...nem tudom, mi történt velem, egyik táskát gyártom a másik után,én aki,még tűt se fogtam a kezembe, esetleg zoknistoppoláshoz. Némelyikkel az utcára is kimerészekedek...mármint táskával, nem zoknival :-) Mindenesetre szembe nem fog ilyen jönni, az biztos...

KáEs - avagy Közös Sütés Noémivel.A tanítványaim nagyon csodálkoztak a héten, amikor arról beszélgettünk, hogy mi nem, vagy alig nézünk tévét. Dehát tanítónéni mit csinálsz, ha nem tévézel? És mit csinálnak a gyerekeid? Miiit? Sorolni is hosszadalmas. Közösen kézimunkázunk, közösen sütkérezünk, játszunk, barkácsolunk, sétálunk, tornázunk....vagy egyszerűen csak ügyetlenkedünk...

Kávémeghívás mindenkinek, kiváltképpen Eszternek, aki játékán az anyagokat nyertem

Ha a rongyaink megérdemelnek egy újabb életet, miért is dobnánk ki a régi újságainkat? Szaggathat, téphet mindenki kedvére, pszichoterápiának se egy utolsó dolog...papírcetlik vödörbe, lubickoljatok ,aztán majd meglátjuk mi lesz belőletek!

Valaki kiszimatolta és elterjesztette, hogy orchideaimádó vagyok, úgyhogy már a harmadik orchideát kapom két nap lefolyása alatt.Mindhárom gyönyörű,nem győzök gyönyörködni bennük, persze a kedvencem továbbra is a bimbódobáló kényeske,akit három éve becézgetek, napi 16 órát fürdetem szikrázó fényben, de csak nem hajlandó virágozni. Talán most, ha látja, mi lehetett volna, ha nem dobja le a bimbóit....na, mindegy, virág nélkül is jóban vagyunk.Hanem, nem is ezért irok. Játékra hívott Kiseri.Mi jut eszembe a következő szavakról éppen.
könyv - Szabó Magda
cipő -Mikulás
zene -csönd
kenyér-szénhidrát
boldogság-gyerekek
tű-szalmakazal
álom-lebegés
mese-tündér
csillag-végtelen
testvér-a biztos pont

Az én szavaim pedig: szél, föld, hullám, kaktusz, víz, aranyhal, szikra, ébredés,illat, buborék. Akiket játékra hívok:Ágó, Anuka és Vbea

Elkészült a nagy mű! Ne sírjatok lyukas harisnyák, páratlan zoknik, kinyúlt pizsamák, megunt pólók...nemsokára szőnyeg lesz belőletek!

Mégiscsak érdemes volt felkelni...a diákaim ajándéka

Tud valaki kölcsönadni egy lakatlan szigetet néhány napra? Vészesen közeledik a nőnap, és én egyékbként is testileg-lelkileg megroggyanok az ünnepektől, a nőnaptól meg különösen...fárasztó dolog jó képet vágni a ki nem kerülhető giccsparádéhoz...

Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés nekem...vagyis ez a valami már kezd táskára hasonlítani...Colette gyönyörűségei voltak rám inspiráló hatással, persze sok millió kilométerrel lemaradok az ő művei mögött.

Megint gyöngyök...és megint nem én csináltam...

A kislány a képen a nagymamám. Nem mondhatnám, hogy különösebben odavoltam érte gyerekkoromban. Szigorú volt és az öcsémet imádta mindenek felett. Miért van mégis, hogy az ő alkotásaival van tele a ház és mániákusan keresem a még fellelhető nyolcvan éve horgolt csodáit, hímzéseit? Miért van az, hogy egyre inkább magamon észlelem harminc éve elhangzott intéseit "este már nem kezdünk új dologba, pénteken se, vasárnap nincs munka..."Miért van az, hogy ma se merek ülve vasalni, mert mit szólna a mama? Miért van, hogy egyes emberek a síron túl is szemmel tartanak? De olyan jó, hogy vigyáznak ránk...