2009. október 4., vasárnap

Hiszti...


Ritkán élek a nők évezredes fegyverével, tényleg ritkán, de tegnap este muszáj volt. Sőt erősítésnek csatlakozott hozzám Noémi,így aztán ketten csak elértük, amit akartunk. De kezdem az elején.Estefelé vettem észre, hogy csak egy macskám van, vagyis Ribizli nem jön elő, akármilyen illatok is terjengenek a tányérkájából. Hívtuk, csalogattuk, nézelődtünk, semmi. Mígnem egyszer, úgy tíz óra magasságában, eszembe jutott, hiszen a jámbor jószág elkísért az üzletbe, és halványan rémlik, hogy az utcánkban levő imaház előtt megállt,és hallgatta a kiszűrödő éneket. Úgy látszik, muzikális a macska, merthogy be is ment, így utólag rekonstruálva az esetet. A jámbor hívők pedig a szertartás után elhúztak, ott hagyva bezárva a szerencsétlen Ribizlit. Rohantunk is a kapuhoz Mimivel, tényleg, Ribizli ott nyávogott a másik oldalon. Hirtelen a Kínai nagyfal is bevehetőbb akadálynak is tűnt, mint kiszabadítani szegénykémet...Noémi,, rögtön riasztotta apukáját, aki jött is, de valahogy nem mutatott hozzánk hasonló empátiát.Mit tesz ilyenkor egy okos nő? Hát igen, jöhet a hiszti! Dupla hiszti!Úgyhogy szegény ember kénytelen volt áthozni a létrát, betörő módjára bemászni a falon, superman módjára kiszabadítani a szegény állatot, majd zorro módjára diadalittasan lekecmeregni a létrán...aki ismeri, bevizualizálhatja. Díjnyertes alkotást készíthettem volna a vicces videók műsorba..

8 megjegyzés:

Mamis írta...

Ez annyira jó, hogy TI soha nem unatkoztok...!!!

ccsigaház írta...

tényleg nem...

PAMIS Takarító Kft. írta...

Muzikális a macska?
Bobannal hogy áll?
A hisztit megnéztem volna:D

ccsigaház írta...

Biztos? Toporzékoltam, mint a fába szorult féreg...:-) Csak azt remélem, nem sokan látták...

süni írta...

HÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! Nem lehetettek semmik, ha a kedves férjedet ilyesmire szedtétek rá! Én elképzeltem és vidulok!

Mária írta...

Épp arra gondoltam, hogy ha a cicus nem tanult az esetből és újból elő fog fordulni ez, akkor lesz lehetőség vicces videót készíteni a mentőakcióról.

mmmarta írta...

Bevizualizáltam...

PAMIS Takarító Kft. írta...

A "hisztis" óvónéninek egy valami nálam:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails